Författarbild
4 verk 102 medlemmar 3 recensioner

Verk av William J. Dobson

Taggad

Allmänna fakta

Medlemmar

Recensioner

Szem előtt kell tartani, hogy ez zsurnalizmus, és ennek fényében kell értékelni is. Ez a műfaj a hagyományos szakmunkánál jóval több elkötelezettséget engedhet meg magának, ezt a gonzó óta tudjuk. Ugyanakkor pont olyan, amilyennek a zsurnalizmusnak egy ideális világban lennie kéne: informatív, lendületes, személyes, izgalmas és lelkesítő – és ami szintén nem hátrány: korrekt és visszakereshető adatokkal dolgozik.

Dobson könyve két részre bontható: egy félelmetes, meg egy felemelő szálra. A félelmetes szál a XXI. század diktatúrák módszereinek ábrázolása, akik, mint látható, alkalmazkodtak a kor követelményeihez Venezuelában éppúgy, mint Malajziában. Úgy fest, nagyobb erőt tulajdonítanak a demokrácia intézményeinek, mint a demokráciák saját maguk, mert mesteri mimikriként az ő külsejüket öltötték magukra: alkotmányuk nyugati típusú, papíron polgáraik jogai széles körűek, és legtöbben szépen megrendezett népszavazásokat is tartanak szemre valódi ellenzéki pártokkal. Dobson összeszedi ezeket a trükköket, nem ritkán a rezsimek döntéshozóit beszélteti, rámutatva a retorika és a valóság közti hiátusra is. Nagyon tanulságos – akinek például az orosz módszertan tanulmányozásakor (A cár c. fejezet) nem jut eszébe, hogy bizony valaki (netuddki) egy az egyben a putyini kottából játszik, annak… hát annak irigylem a nyugodt éjszakáit.

Ugyanakkor e könyv igazi gerincét a felemelő rész adja: azoknak az ellenzékieknek és civileknek a bemutatása, akik a világ minden autoriter szegletében keményen dolgoznak azért, hogy megágyazzanak a valódi demokráciáknak. Eszement bátor hölgyek és urak ezek – nap mint nap kockáztatják, hogy „baleset” éri őket, vagy a családvédelem egyszer csak megjelenik náluk, mert „névtelen bejelentés érkezett”, hogy bántalmazzák a saját gyerekeiket… és mindezt azért, mert fontosnak tartanak valamit, amiről ők tudják, hogy érték – bár itt páran már kezdik elfelejteni. De nem is a bátorságuk olyan felemelő (az inkább lenyűgöző), hanem profizmusuk. Dobson könyvének legnagyobb tanulsága, hogy ezek a civilek nem szimpla idealisták, hanem szakemberek, akik egyre komolyabb mértékben cserélik ki tapasztalataikat sorstársaikkal*. Ilyen értelemben a rezsimek és ellenzékük közti háború egyfajta információs háború, ahol mindkét fél egyre több tudást igyekszik szívni magába, és az nyer, aki jobban alkalmazza a tanultakat. És Dobson elég meggyőzően érvel amellett, hogy ez a küzdelem nem eleve esélytelen, még ha nyilván nincs is garancia a sikerre.

Igazi unikum ez a könyv, mert új oldalról mutatja be a ma unásig emlegetett „illiberális” rendszereket: azon a küzdelmen keresztül, amit saját állampolgáraik ellen folytatnak. Az erőszakmentes mozgalmak kézikönyve (majdnem mondtam, hogy bibliája…), amelynek alapvetése, hogy az erőszak az államnak hazai pálya, nem okos dolog ebben megmérkőzni vele**. Kiemelendő, hogy gyakorlati javaslatok is vannak benne a diktatúra elleni küzdelemhez, forradalmároknak tehát külön melegen ajánlom.


* Egyre komolyabb hagyománya van azoknak a workshopoknak, amiket civilek szerveznek (félig-meddig titokban) az autoriter államokban élő aktivistáknak. A rendezvények doyenjei a szerb Otpor egykori vezetői, akik 2000-ben megdöntötték Milosevics kormányát – olyasfélék ők ebben a szakmában, mint kajak-kenuban a magyarok. Fontos leszögezni, hogy ezeket a műhelyeket nem a CIA meg az USA pénzeli, bármit is állítson az Echo TV, hanem különböző nyugati civil szervezetek égisze alatt működnek. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az Egyesült Államok kormánya nem különösebben szíveli őket – ők inkább stabilitást akarnak. Hiszen minek leváltani a kínai kormányt, amikor így is elég rendesen hiteleznek nekünk?
** 1900 és 2000 között az erőszakmentes mozgalmak 50 %-ban értek el rendszerváltást, míg az erőszakosak csak 25 %-ban.
… (mer)
 
Flaggad
Kuszma | Jul 2, 2022 |
En yderst interessant og dybtgående gennemgang af de nye diktaturer og ikke-voldelig modstand.
 
Flaggad
msc | 1 annan recension | Mar 6, 2013 |
The Dictator’s Learning Curve provides an insightful view of the new face of tyranny. Many modern dictators have learned to preserve their power by more subtle means than concentration camps or massacres in the street. Seemingly reasonable bureaucratic requirements for the media or for receiving government assistance can be just as effective as more brutal means at stifling open dissent.
For example, Putin’s elections, free but structured so that the opposition cannot win, are just as effective as Stalin’s Gulag in keeping the regime in power, but are much less disruptive of Russian society. Dissident media offices are shut down, not by club-wielding thugs, but by having their computers confiscated because they contain unlicensed software.
Dobson’s provides many examples from Russia, China, Serbia, the Middle East, and Venezuela. He also illustrates the ways democracy advocates oppose these new tactics, such as the Egyptian riot policeman who clandestinely publishes a guide for protestors, showing how to stymy his colleagues’ tactics.
Dobson also provides a good introduction to the work of Gene Sharp, the American professor who has developed creative ways around these new techniques of repression.
… (mer)
1 rösta
Flaggad
WaltNoise | 1 annan recension | Feb 25, 2013 |

Statistik

Verk
4
Medlemmar
102
Popularitet
#187,251
Betyg
4.2
Recensioner
3
ISBN
11
Språk
3

Tabeller & diagram