Bild på författaren.

Alasdair MacIntyre

Författare till After Virtue: A Study in Moral Theory

38+ verk 5,716 medlemmar 34 recensioner 11 favoritmärkta

Om författaren

Although he is most widely known for his book "After Virtue" (1981), with its critique of reason and ethics, Alasdair MacIntyre writes in other areas of philosophy as well, including philosophical psychology, political theory, and philosophy of religion. Born in Scotland, he was educated at visa mer Manchester, London, and Oxford universities. In 1969, he went to the United States where he has taught at Brandeis, Boston, and Vanderbilt universities. Since 1988, when he also delivered the Gifford lectures, MacIntyre has taught at the University of Notre Dame. "After Virtue" is one of the most widely discussed of all recent books on moral philosophy. It is the culmination of MacIntyre's deep engagement with the history of ethics. In it he argues that modern ethical theory, as it has developed since the seventeenth century, has been exposed by Friedrich Nietzsche as conceptually bankrupt. To find an alternative, he looks to ancient Greece and especially to Aristotle's concept of virtue. Although his critics consider this alternative to be something of an impossible dream, MacIntyre argues that it is central to a recovery of ethics. (Bowker Author Biography) visa färre

Verk av Alasdair MacIntyre

Marcuse (1970) 153 exemplar
Marxism and Christianity (1968) 131 exemplar
The Macintyre Reader (1998) 82 exemplar
Hegel: A Collection of Critical Essays (1972) — Redaktör — 66 exemplar

Associerade verk

Concepts and Categories: Philosophical Essays (1978) — Förord, vissa utgåvor221 exemplar
Western Philosophy: An Anthology (1996) — Författare, vissa utgåvor187 exemplar
New Essays in Philosophical Theology (1955) — Redaktör — 179 exemplar
The Honest to God Debate (1963) — Bidragsgivare — 174 exemplar
Why Narrative? Readings in Narrative Theology (1989) — Bidragsgivare — 144 exemplar
Virtue Ethics (1997) — Bidragsgivare — 130 exemplar
After Philosophy: End or Transformation? (1986) — Bidragsgivare — 120 exemplar
Hume's Ethical Writings: Selections from David Hume (1873) — Redaktör — 86 exemplar
Det etiska kravet (1989) — Inledning, vissa utgåvor58 exemplar
Philosophy, Politics and Society: Second Series (1962) — Bidragsgivare — 35 exemplar
Sociological Theory and Philosophical Analysis (1970) — Redaktör — 31 exemplar
The Sheed and Ward Anthology of Catholic Philosophy (2005) — Bidragsgivare — 28 exemplar
Philosophy, Politics and Society: Fourth Series (1972) — Bidragsgivare — 20 exemplar
The Doctrine of God and Theological Ethics (2006) — Bidragsgivare — 19 exemplar
Naming Evil, Judging Evil (2006) — Förord — 15 exemplar
Out of Apathy: Voices of the New Left Thirty Years on (1989) — Bidragsgivare — 11 exemplar
The Nature of Political Theory (1983) — Bidragsgivare — 10 exemplar
Pragmatism and Realism (1996) — Förord — 7 exemplar
The Analog Sea Review: Number Four (2022) — Bidragsgivare — 4 exemplar
Revolutionary Aristotelianism: Ethics, Resistance and Utopia (2008) — Bidragsgivare — 4 exemplar

Taggad

Allmänna fakta

Medlemmar

Recensioner

Aki a szépirodalom emlőin nevelkedett, annak meglehetősen szokatlan, amikor egy mondaton belül háromszor találkozik a „feltenni és megválaszolni” szókapcsolattal, de hát ilyen a filozófia nyelve, mit tegyünk. Elolvas az ember tizenvalahány oldalt, és az a benyomása, hogy ő ezt négy egyszerű vagy két bővített mondatban össze tudná foglalni. Ilyenkor alapesetben hajlamos vagyok kilőni a szerzőt magamban a Holdba – de ha a neve mellett látom a dr, prof., emeritus, exelenciás uram stb. jelzőket, akkor nyilván visszaveszek magamból, győz a tekintélytisztelet, és inkább elolvasom még egyszer, hátha elsiklottam valami fölött. És hát valóban: bele lehet szokni. Bár az elején nagyon kellett gyürkőznöm, de a közepétől helyenként kifejezetten élveztem. Mondjuk azért továbbra is túlzásnak érzem a hátsó borító jelzőjét, miszerint „olvasmányos” – no persze, Hegelhez képest, mondjuk.

A cím, az kicsit becsapós. Némiképp arra számítottam, hogy MacIntyre egy történelmi értelemben vett tárlatvezetésen végigvisz engem az etikatörténeten. Nem, sajnos és szerencsére nem, mert a szerző szemmel láthatóan túl erős személyiség ahhoz, hogy szolgaian foglalja össze a morálfilozófia fordulatos eseményeit, szimpla kézikönyvet alkotva, inkább egy nagyon sűrű, nagyon szubjektív, nagyon saját konstrukcióban tárja elénk őket. Homéroszon kezdi a sort, akinél hipotézise szerint az erkölcsi formulák (pl. „jó”) még egy tradicionális társadalmon belüli szerephez voltak rögzítve, majd átvágtat (hmmm…. vágtat…) a három sztáron, Szókratészen, Platónon és Arisztotelészen, bemutatva, a tradicionális berendezkedésből a poliszba való átmenet során hogyan veszítették el a kapcsolatot ezek a kifejezések az eredeti gyökerükkel, és miképpen vált szükségessé újradefiniálásuk*. (Ez a folyamat – változó intenzitással – koronként megismétlődik.) Ezután egy huszárvágással máris Machiavellinél és Luthernél találjuk magunkat – utóbbi új szintre helyezte a morálfilozófiát azzal, hogy teológiájában megkerülhetetlenül ott van az individuum fogalma, hiszen, mint rámutat, ha meghalsz, te vagy az, aki meghal, és senki más nem teheti meg ezt helyetted. És innen haladunk tovább Hobbes-on, Kanton, Hegelen, Nietzshén át a jelenkorig – megkímélek mindenkit, köztük magamat is, a folyamat részletes taglalásától, már így is monstre értékelés ez. A kulcsszavak úgyis adottak. MacIntyre ezt az egész utat két állandó ingadozásra fókuszálva mutatja be. Az egyik ingadozás aközött zajlik, hogy az individuum saját erkölcseit, vagy a közösség erkölcseit tekintjük prioritásnak (értsünk közösség alatt egy, a közösséget joggal-jogtalanul képviselő uralkodó osztályt, vagy akár a polgárok túlnyomó többségét, mint a demokráciákban). A második pedig aközött, hogy a morál visszavezethető-e valamiféle objektív és általánosítható szabályra, vagy pedig szükségszerűen az egyén szubjektív és változó individualitásában gyökerezik. (Vagy, megkerülve az egész kérdést: valamiféle abszolútumhoz kötjük. Ilyenkor kvázi Isten válik az etikai törvények aranyfedezetévé.) MacIntyre világában az etika ezek között az ellentétes elképzelések között ingázik, és alighanem továbbra is ezek gondoskodnak majd a morál dinamikájáról.

MacIntyre egész művére jellemző, hogy szigorral fordul a filozófus-életművek felé. Azonban ezt a szigort magára is kiterjeszti, alapos előszavában ugyanis keményen nekimegy saját gondolatainak, mert Az etika rövid történeté-ben szinte csak odavetőlegesen foglalkozott a keresztény filozófiával**, és nem figyelt fel annak mélységeire. (Igaz, ami igaz: amíg a görögökre csaknem 130 oldalt szánt, addig a görögöktől Lutherig terjedő időszakot tizedannyi terjedelemben taglalta.) Mindezzel együtt ez egy komplett, kész szöveg, benne egy nagyon tekintélyes elmeépítménnyel, ami csábít a vitára, az ellenkezésre, de így van ez jól: maga sem állítja, hogy örök és változtathatatlan igazságokra bukkant rá. Áthatja az a gondolat, hogy az etikai vizsgálódások csak bizonyos társadalmi-történelmi kontextusban érthetőek – amennyiben elszakadunk ettől, lágy nyáresti elmetornává satnyulnak. Rugalmas szöveg, formálódik az ember fejében, mint a gyurma, ha az ember hajlandó dolgozni vele.

* Azt hiszitek, ez egy túl hosszú mondat? Akkor nektek MacIntyre sem fog tetszeni.
** Amúgy is volt egy olyan érzésem, hogy a „korai MacIntyre” meglehetősen lekezelő a keresztény spirituális filozófiával szemben. Meglátásom szerint ez három vélekedésére vezethető vissza:
1.) Ha a kereszténység az erkölcsi normák végső okait Istennek tulajdonítja, voltaképpen kiemeli azokat a tudományos vizsgálódás tárgyköréből, és a spiritualitáshoz sorolja őket. Ebben az esetben pedig a tudós nem tehet mást, mint széttárja a kezét: mert ő itt már semmit sem tehet. (Arról nem is beszélve, hogy ebben az esetben azok, akik Isten létében kételkednek, potenciálisan kikerülnek az etika hatálya alól.)
2.) A radikális kereszténység hajlamos az önszeretetet és az önzetlenséget ellentétes fogalmakként leírni, amik kibékíthetetlenek, de MacIntyre szerint ez bűnös leegyszerűsítés. Hiszen egy önzetlen cselekedet örömet okozhat nekünk, amiből következik, hogy akár az önszeretetből is származhat. Ez a leegyszerűsítés pedig távolabb visz minket a morál valódi gyökereinek megértésétől – már ha azok megérthetőek egyáltalán.
3.) Az eredendő bűn fogalmával olyan érvet adott egyes konzervatív filozófusok kezébe, amit azok felhasználhatnak bizonyos pozitív változások visszautasítására – hiszen ha az ember eredendően bűnös, akkor felesleges, sőt nevetséges bármiféle társadalomjobbításban hinni.
Természetesen ezekkel a megállapításokkal bőven lehet vitatkozni (mint ahogy azzal is, hogy MacIntyre mennyire szilárdan állítja őket), ám a disputát megnehezítheti, hogy ha a teológia szókészletével szállnak szembe egy filozófiai szókészlettel, mert ez óhatatlanul egymás mellett elbeszéléshez vezet.
… (mer)
 
Flaggad
Kuszma | 5 andra recensioner | Jul 2, 2022 |
I was reading another history of Catholic thought, focused on the 20th century, and it was so enragingly stupid that I had to stop and go to MacIntyre, whom I knew would be intelligent and clear. And indeed, as far as histories of philosophy from Augustine to the present go, this is pretty easy reading. You've got to love a guy who writes about Catholic philosophy and the state of the contemporary University--and writes, as his longest chapter, one on Averroes and Maimonides. If more people were like MacIntyre, both Catholic philosophy and the contemporary University would be in much better shape. Plus, we'd all know a crazy amount of stuff.… (mer)
 
Flaggad
stillatim | Oct 23, 2020 |
 
Flaggad
atman2019 | 5 andra recensioner | Dec 20, 2019 |

Listor

Priser

Du skulle kanske också gilla

Associerade författare

Statistik

Verk
38
Även av
27
Medlemmar
5,716
Popularitet
#4,323
Betyg
4.0
Recensioner
34
ISBN
179
Språk
15
Favoritmärkt
11

Tabeller & diagram