Los cuadernos de don Rigoberto
Mario Vargas Llosa
Publicado: 1997 | 271 páginas
Novela Erótico

Los personajes del Elogio de la madrastra despiertan de su ensueño y vuelven a enfrentarse en esta novela que cambia de eje para ser monitoreada por don Rigoberto, tímido erotómano, que vuelca en sus fantasías la frustración que le produce la separación de esa limeña-pituca-maroca-pizpireta que es Lucrecia. La novela se deja conducir por ese personajillo temible, Fonchito, ser asexual y por eso encantadoramente deseable, que con su inocente maldad va poniendo en jaque a su madrastra y al padre. Los pasajes eróticos, cursis adrede, sólo perturban a los lectores modosos, en realidad —más allá de la publicidad— la clave de la novela es el humor hepático que destilan en las cartas, mensajes y páginas de ese secreto cuaderno y que le da al «facho» Rigoberto profundidad (aunque no como los partes que enviaba a sus superiores el encantador Pantaleón Pantoja). La única referencia auténticamente perversa —los dibujos, las pinturas, la vida y los deseos de Egon Schiele— escapa al cuadro dramático de estos picarones burgueses bien aposentados en sus rutilantes vidas urbanas. Los cuadernos de don Rigoberto es, sin lugar a dudas, la obra definitiva de Mario Vargas Llosa sobre el erotismo. En ella se despliegan ante el lector las claves que nuestra memoria cultural ha dado, a través del arte, sobre los misterios del placer sensual.

Don Rigoberto llena cuadernos con anotaciones, comentarios, diatribas y fantasías para defenderse de la banalidad. También para soportar la nostalgia que siente por su mujer, Lucrecia, de quien lleva unos meses separado por algo que sucedió entre ella y el hijo de don Rigoberto.

A ​Szeretem a mostohámat című bájos kisregényben ismerhettük meg Fonchitót, a mostohaanyját elcsábító, angyalarcú, démoni fiúcskát, aki most újra betoppan a családi botrány óta a férjétől külön élő dona Lucreciához… A festőművésznek készülő kis Fonchito, aki önmagát a zseniális Egon Schiele reinkarnációjának tekinti, újra meg újra az érzékiség hálójába csalja az érett szépasszonyt, de az utolsó pillanatban mindig visszakozik: a csábítás ördögi trükkjei ezúttal azt a célt szolgálják ugyanis, hogy a fiúcska jóvátegye korábbi vétkét, s újra összeboronálja mostohaanyját az apjával, don Rigobertóval. Maga a kerettörténet ezúttal csak az elbeszélés vázát adja egy megejtő szépségű, fékezhetetlen fantáziával megalkotott, bravúros erotikus regényhez, melyben föltárul előttünk a felesége elvesztése miatt szenvedő don Rigoberto lelkének, tudatának és tudattalanjának minden rezdülése. A napközben egy biztosítóigazgató szürke életét élő don Rigoberto éjszakánként megalkotja a maga álmokból, ábrándokból, fóbiákból, dühöngésekből, az erotikát testgyakorlattá silányító modern kor elleni kifakadásokból és legfőképpen az ezernyi alakban, pózban és pikáns helyzetben elképzelt dona Lucreciából szőtt külön világát. Don Rigoberto szerint az igazi erotikát lassan elpusztítja a mai tömegtársadalom szabadossága és a pornográf kultúra, amely a fantáziát kiszorítva segédeszközökkel szerszámozza fel az embert. De amíg marad a földön akár csak néhány homo ludens, azaz játékos ember, addig Mario Vargas Llosa káprázatos regényének minden bizonnyal lesznek olvasói.

1997 Santi

I wanted to like this book a lot more, but in the end I was only lukewarm at best about it. I have some mixed feelings about it, and I hope I can convey that as I write this note. On the one hand, Vargas Llosa is indeed a master writer who can craft a sentence. The erotic and love scenes in the novel are simply beautifully described. The language and imagery are great. The use of literary and artistic references is also very good, and I tend to like books that make use of references and allusions as this book does. I tend to like reading erotica (and some porn as well), so you would think this book would have been perfect given the positive attributes I have described so far. So, what was the problem?

The problem was that the passages in between the nice stuff were boring and dry as hell. And to be perfectly honest, I found the character of Fonchito, Don Rigoberto's son, to be annoying and irritating. I just wanted to smack the kid and tell him to get lost. Mind you, the taboo angle did not bother me. For those not in the know, the basic plot of the novel is that Don Rigoberto and Lucrecia got separated after she had an affair/liaison with the precocious Fonchito. Fonchito is Lucrecia's stepson. Rigoberto still misses Lucrecia dearly, so he writes to her and about her in his notebooks, which make quite an exploration of sensuality in various facets. Ok, that all I can handle just fine, and I would think it would make a good tale. Problem was that, aside from the sensual parts, the rest of the novel was, well, pretty boring and the reading experience was pretty slow. A pity because, as I said, this book does have things to like.

As a final note, keep in mind this book is a sequel to the novel Elogio de la madrastra (available in translation as In Praise of the Stepmother ). I have not read the previous novel, and I don't think you have to have read it to appreciate this one. However, those who have read it may likely get more out of this novel.

My mother used to say that even great writers put out a dud once in a while. I am taking this as just being a novel that was so-so. If you want to truly sample Vargas Llosa, especially now that he won the Nobel Prize for Literature, he has much better works (some of which I have read). This is more for those fans of the author that want to say they have read it all. Who knows, I may give it a second chance down the road, or skim the passages I like (some of those make for good bedtime reading), but not anytime soon.
( )